szülinapi

December a mi hónapunk szokott lenni. Egyszerre szoktunk ünnepelni. Most csak Téged ünnepellek, a magam módján, gyászolva, emlékezve.

Igazából az én szülinapomon is Téged kéne ünnepelni, Rád megemlékezni. Csak mióta anya vagyok, értettem meg, milyen fontos egy anyának a gyermeke szülinapja, és mennyire hálás lehetek Neked, amiért életet adtál nekem. Hogy mennyi áldozatot hoztál értem, hogy megszülethessek, hogy éljek, hogy szeretetben és biztonságban nőjek fel. Harminc szülinapot ünnepeltem Veled együtt. Ezt a harmincegyediket fájdalmasan egyedül töltöttem, hiába voltak körülöttem akárhányan. Apu is tudta, ő is érezte. 

Csak a hónapok múlnak, a gyász, a hiányérzet állandó. Szürkébb lett a világ, állandóan várunk valamire, hogy betöltse a betölthetetlen űrt. Nézem a ruháidat, a kedvenc ékszereidet, a cipőt, amit még szeptemberben vettél, de egyszer sem volt a lábadon. Mama cuccait, amelyeket nyáron hoztunk el a lakásból és nem engedted kidobni, mert anyukádra emlékeztettek. Várom, hogy a telefonomon felcsörrenjen a Paradise city, a képernyőn pedig megjelenjen a közös fotónk, mikor a lugas alatt guggolunk Buksival. Hat hónapos terhes voltam akkor. 

Úgy örülnél, ha látnád, Dani mennyit énekel és mondókázik, hogy fújja, amiket tanítottál neki. És örülnél, hogy szereti a mackókat, mert Neked is a kedvenceid voltak. És csak folynak a könnyeim, ha belegondolok, mennyire élveznéd most a játékot vele, és hogy ez már többé nem lehetséges, pedig még meg akartad tanítani bukfencezni, meg labdát dobni, meg ugrálókötelezni. A legmenőbb tesitanár nagymama lennél. 

Túl korán maradtam itt Nélküled, túl keveset tanultam még meg Tőled. De megígérem, hogy igyekszem felnőni a helyzethez és a szellemi örökségedhez, vigyázok apura, amennyire lehet, rászólok, hogy borotválkozzon meg, és télen veszek fel papucsot. Szeretlek.